kérdezte tőlem a hölgy.
- ??? - mondtam.
- Hát ez itt. -mondta.
- Nem, ez egy szikla. -mondtam.
- Szóval akkor ez az obeliszk nem az emlékmű?
- Nem.

Hejce fölött, a Sólyom-kőn voltunk mászni, nem messze a helytől, ahol azok a szegény szlovák katonák lezuhantak télen. A hölgy és társa az ő emlékművüket kereste. Íme egy kép, hogy mit is gondolt annak:

Solyom-ko

Idén nyáron keveset sikerült mászni, és ez meg is látszik rajtunk. Ami érdekes, hogy nem fizikailag, hanem pszichésen. Nem bízom az olyan fogásokban, ahol csak pár ujjam első ujjperce markolja a sziklát, félek, hogy nem bírom megtartani magam, pedig meg bírom. Félek a falat meg a pici peremeket meglépni, merthogy azt érzem, hogy lecsúszik a lábam, pedig nem csúszik le. Akkor is félve mászom tovább, ha még a nitt alatt vagyok. Illetve tegnapelőtt Hámorban más sokat javult a helyzet, lehet, hogy az otthonos terep miatt. Jó lenne a maradék mászószezonban valamennyire visszaszerezni a rutint. Érdekes, ahogy ezt írom, izzad a kezem. Régebben sosem izzadt, pontosan emlékszem rá, hogy egy rossz álom után kezdte, de szerencsére mászás közben nem, csak ha rágondolok. Így még mindig elmondhatom, hogy soha életemben nem használtam magnéziát :-)

Reka dolgozik