Ezt a bejegyzést pont négy hete akartam megírni.
Akkor sikerült Joomla-ra átrakni a magas-tatra.hu-t, akkor lett kész a házunk hátsó homlokzatának a felújítása, és akkor sikerült megcsípni az eBayen álmaim számítógépét.
Aztán kiderült, hogy nem eszik olyan forrón a kását, túl szép, hogy igaz legyen, minden örömben van valami üröm és egyéb közhelyek (ez az "egyéb közhelyek" duma is mekkora közhely már :-)

Szóval:

  • A joomla-s magas-tatra.hu-n azóta se tudtam megoldani, hogy hozzá lehessen szólni a hírekhez, ami pedig eléggé alap lenne
  • A homlokzatfelújításról kiderült, hogy kontár munka, és a "mester" nem éppen tisztességes
  • A nemzetközi banki átutalásnál csak a posta lassúbb

A három dolgoból az egyik már szerencsésen megoldódott (megjött a gép, és igen jó (a képen két "hatalmas" iBook között)):

Egy másik úgy-ahogy megoldódott (a kontár "mester" hellyel-közzel kijavította a hibákat), a harmadik (kommentek) pedig sehogy se akar megoldódni.

Csütörtökön pedig vizsgázom a tervezői jogosultságért. Jogból, hogy tervező építész lehessek.