Írta: Réka

A lehetőségekkel tudni kell élni.

Fesztiválhétköznap, este nyolc felé közelít az idő. Barátnőmmel rójuk a főutcát, cukrászsüteményre éhezünk. Van persze egy sejtésünk: mintha nyolckor zárnának a cukrászdák... Számomra persze ez teljességgel érthetetlen: most is, mikor sosem látott embertömeg hömpölyög az utcán, és köztük biztos akad néhány, aki süteményre és fagylaltra vágyik? És igen. Cukrászda Nr. 1. - már a rács is bezárva. Persze legalább egyértelmű, így meg sem próbálunk bemenni. Cukrászda Nr. 2. - hatalmas üvegajtajai tárva-nyitva, hívogatón: örömmel be is sétálunk. Odabent hölgy a pult mögött, sütistálcákat pakolgat. Meglát bennünket, gyorsan a munkatársnőjéhez fordul, persze úgy, hogy jól halljuk: Már zárva vagyunk, nem? Nem hozzánk intézi a szavait, de vegyék észre a tahó vevők, akik a nyitott ajtón át pofátlanul besétáltak, hogy gátoljuk őt a hazatérésben. Mivel hozzánk senki sem szólt, barátnőmmel is csak egymás közt jegyezzük meg, de azért kellőképp hangosan: Milyen kedves kiszolgálás! Cukrászda Nr. 3. - noha nyolckor zár, kiszolgálnak. Még a süteményekről is kedves tájékoztatást kapunk. Egyvalami azonban mégis hiányzik: meglepődve látjuk, hogy a süteményt eleve papírba csomagolva kapjuk. Érthető, végül is zárnak, de azért egy "Elnézést, már nem tudom tányérra adni, így is megfelel?"-kérdés jól esett volna. Azért egy-egy műanyag villát kapunk a vásárláshoz, így kevésbé városképromboló, amikor egy virágágyás szélén, papírból esszük a szétkent-szétnyomódott süteményt.

Naiv vagyok, ha azt gondolom, vendéglátósként jobban is ki lehetne használni ezt az operafesztivált?
És a másik oldalról is szemügyre véve a dolgot: vajon botorság azt gondolni, hogy egy turistákkal végre kellőképp ellátott városban lenne igény arra, hogy este is meg lehessen enni egy-egy süteményt? (Nekem személy szerint napközben, a rekkenő hőségben eszembe se jutott volna cukrászdába menni.)