Valószínűleg kevesen érzik ezt át, de szerintem van valami felemelő abban, ha az ember két, homlokegyenest eltérő tájegység határán él. Mire gondolok? A Bükk itt van, látszik az ablakból. A legközelebbi mászható sziklafal a szüleim házától kb. 3 km. A legközelebbi barlang ott van az utca végén lévő hegyen (ha a strand barlangját nem számítjuk kb. 300 méterre). Elindulok észak felé, és sorjáznak az egyre nagyobb hegységek: Északi-Középhegység (1014 m), Gömör-Tornai Karszt + Gömör-Szepesi Érchegység (1476 m), Alacsony-Tátra (2043 m), Magas-Tátra (2654 m).

Dél felé ugyanakkor csak hatalmas síkság sok száz kilométeren keresztül.

A Kárpátok elképesztően nagy és változatos hegység itt a szomszédban, és egy élet nem lenne elég hozzá, hogy az ember megismerje. A turistautak zömének bejárása nyári időszakokban talán nem teljesíthetetlen, de aki a sziklafalakat is meg akarja mászni, télen is be akarja járni a hegyeket (amikor a turistautakra is jégcsákány-hágóvas kell), netán a sípályákat is meg akarja ismerni, az lehetetlenre vállalkozik. A barlangokat meg sem említem. Persze felmerül a kérdés, hogy mi értelme van egy hegységet ennyire megismerni? Erre a válasz a változatosságban rejlik. Geológiailag a Kárpátok nem egységes, és ez a felszíni formákban is látszik. A Magas-Tátra gránittömbjei például teljesen másak, mint tőle pár kilométerre délre a Szlovák-Paradicsom vagy a Gömör-Tornai karszt mészkőszurdokai. Én Szlovákia hegységeit akarom legalább felszínesen megismerni, de ez is beláthatatlannak tűnik, a közelség ellenére (volt olyan túránk, hogy este olyan kellemes idő volt Miskolcon, hogy bringával mentünk kocsmába, aztán reggel felkeltünk az ágyunkban, napközben hóviharban túráztunk, ittunk egy teát a menedékházban, és este újra az ágyunkban aludtunk).

Halmos Péter (Pamír) mondta, amikor  a Monte Lussari-n voltunk, hogy ez a bizonyíték, hogy van Isten: ez a szépség nem jöhetett létre magától. Ez ugyan kissé túlzás, de nekem is eszembe jut mindig, amikor meglátom a Tátrát: annyira valószínűtlen, ahogy kinő a síkságból az a hatalmas (és mégis pici) hegység, minden átmenet nélkül. Főleg, ha az ember abba is belegondol, hogy egy 1500 km hosszú hegyvonulat legészakibb része a maga kis 26 km-es főgerincével, mintegy megkoronázva a hegységívet, mind elhelyezkedésében, mind magasságában, mind szépségében. Ha nem is egy isten, de legalábbis Szlartibartfaszt valamelyik kollégájának a műve kell, hogy legyen :-)