Kedves olvasóim, engedjék meg, hogy megosszam Önökkel a gondolataimat arról, hogy szerintem merre tart az építészmunka evolúciója (nem az építészetről magáról lesz szó, hanem arról, ahogy a munkájukat végzik az építészek).

Még ősszel hallottam egy ötvenes építész szájából a panaszt, hogy "ezek a fiatalok már csak egyedül akarnak dolgozni".

"Jóhogy" – gondoltam én. És nemcsak a pénz miatt.

Meggyőződésem, hogy a tervezővállalatok szigorú hierarchiája felől az egyedi entitások ideiglenes szerveződése felé haladunk.

Kicsit bővebben és érthetőbben: kezdetben ugye voltak a hatalmas tervezőcégek. Élükön az igazgató, majd a főmérnökök, vezető tervezők, mezítlábas építészek, szerkesztők, rajzolók. Ezek a rendszerváltáskor szétestek, és jöttek az építészirodák (amik ma is vannak). Ezek nem túl nagyok, egy tíz fős már nagynak számít, és nincs ilyen hierarchia: van a főnök, van esetleg egy-két vezető tervező, mindenki más pedig kb. ugyanazt csinálja: számítógépen feldolgozza a nagyok skicceit, jobb esetben ő maga is megoldhat egy-két dolgot. A rendszerváltás mellett a számítástechnika fejlődése is hozzájárult ehhez a változáshoz.

Szerintem már ez a koncepció is túlhaladott. Minek fenntartani egy irodát, egy stábot, ha nincs mindig ugyanannyi munka? (Ezt jelenleg az építészirodák vezetői úgy hidalják át, hogy folyton túlvállalják magukat, és agyondolgoztatják az embereiket.) Sokkal életképesebb az a modell, hogy mindenki dolgozgat magának, és ha beüt valami olyan, amit egyedül nem bír, akkor körbetelefonálja a többi hasonló embert, biztos lesz olyan, aki épp ráér, és az adott munkára összeállnak. Nincs lélekölő irodai munka, nem kell feleslegesen fenntartani irodát-apparátust, mindenki annyit munkát vállalhat, ami úgy érzi, hogy kell a céljai eléréséhez, senki se zsákmányol ki senkit. Az internet korában már az se gond, ha nem ugyanabban a városban laknak a résztvevők.

Nézzük meg ezt a képet:

Azt hiszem, hogy laikusok számára is nyilvánvaló, hogy egy elég nagy projektről van szó. A tervfeldolgozást ketten csináltuk egy barátommal, aki nem is Miskolcon lakik. Október elején kezdtük el gyakorlatilag nulláról (nem a tervezést, hanem a tervfeldolgozást kézi rajzokból ill. minimális műszaki tartalmú vázlattervekből), karácsony előtt készen lett a 3D-s modell és a látványtervek, és az engedélyezési terv is 70%-os készültségű. Készen is lenne, ha a beruházó nem ijedt volna meg az áraktól. Közben a barátom teljes munkaidőben dolgozott egy építészirodában, ezt esténként bütykölte; és emelett én is összedobtam még egy vázlattervet a Miskolci Egyetem informatikai épületéről és a kesznyéteni művházról, meg minden hétfőn segédkeztem egy kiállítás leszedésében-felrakásában. Meg elmentem Erdélybe.

Na és a lényeg: az egyik tervezővel közben személyesen összesen kétszer egyeztettem (ebből az egyik az volt, amikor átvettem a munkát), a másikkal meg talán 4-5-ször, de csak azért, mert ő kézzel rajzol, így mindig személyesen kellett átadnia a rajzokat. A cimbim pedig egyszer sem találkozott a tervezőkkel, nem is járt Miskolcon közben. Én egyszer voltam nála, vittem a kis Powerbookot, aztán egy fél napot eldolgozgattunk, de ez se volt elengedhetetlen.

Ezzel az egésszel nem azt akarom mondani, hogy milyen fasza gyerekek vagyunk, hanem hogy működőképes a dolog.

Két, bár inkább csak egy hátulütő azért van: az egyik a szakmai tapasztalat megszerzése, de talán ez nem annyira problematikus, mert nem csak fiataloknak lehet így társulni, én magam is bedolgozom egy tapasztalt építésznek. A másik probléma a plotter kérdése: minden más eszközt (számítógép, programok, ilyesmi) úgyis meg kell venni mindenkinek, de plottert, azt nem kéne. Na de nem lehet minden tökéletes.