Képzeljük el, hogy Franciaországban nyaralunk. Közben háború tör ki, és minket pusztán azért, mert ellenséges ország polgárai vagyunk, bezárnak. Majd öt évig (még a háború vége után is vagy fél évig) bezárva tartanak fűtetlen penészes kazamatákban, patkányok között, marharépán, kiszolgáltatva az "adminisztrátorok" kényének-kedvének. Látjuk társainkat megőrülni, meghalni. Aztán végre kiengednek, és megkérdezi tőlünk egy francia, hogy

Mondja, sokat szenvedtek, nagyon meggyűlöltek bennünket?

Mit válaszolnátok? Mert Kuncz Aladár ebben a helyzetben ezt mondta:

Elmondtam, hogy gyűlölni népeket, fajtákat nem tudok. A francia műveltséget, a francia népet továbbra is szeretem. Sokat szenvedett ez az ország, ami sok mindent megmagyaráz... De mindig érthetetlen marad előttem az a szokatlan gyűlölség, amellyel a hivatalos Franciaország a magyar néppel szemben viseltetett az egész háború alatt. Elítélem bánásmódját a foglyokkal szemben, és kárhoztatom a fegyverszünet utáni bosszúálló, imperialista politikát...

Nem írok semmi erkölcsi tanulságot a végére, csak annyit, hogy a Fekete kolostor nem könnyű olvasmány, de megéri elolvasni.