Van a Tátrában egy csúcs, a Karbunkulus-torony. A legendájának egyik változata szerint alatta, a Zöld-tó partján lakott egy pásztor, akinek volt egy nagyon szép lánya. Egy legény beleszeretett ebbe a leányba, a fater meg azt kérte tőle, hogy hozza le neki a toronyról a karbunkulust, ami esténként fényesen ragyog. A legény felment, persze leesett, vele a karbunkulus is, ami azóta nem ragyog a csúcson, ellenben a tó fenekét zöldre festi (tény, hogy a tóban élénkzöld foltok vannak).

Van Leni Riefenstahl első saját rendezésű filmje, a Kék fény (Das blaue Licht). Ebben Leni egy pásztorlánykát alakít, akibe beleszeret egy idegen, aki aztán valamilyen oknál fogva felmászik a falu melletti csúcsra, ahol éjszakánként kék fény ragyog. A fényt természetesen kritályok adják, amiket emberünk letör, és a mélybe zuhan. Azóta nem ragyog a fény a csúcson.

Egész eddig azt hittem, hogy a két sztori hasonlósága csak véletlen egybeesés. Azonban most olvastam Neidenbach Ákos Tátrai legendárium c. könyvében, hogy "Reichart Dezső tudósít a Turistaság és Alpinizmus 1932. évi számában egy német filmvállalat tervéről, amennyiben a Karbunkulus-torony regéjét kívánja megfilmesíteni, méghozzá az eredeti helyszínen."

A Kék fényt 1932-ben forgatták, igaz, a Dolomitokban. További érdekes adalék, hogy a forgatókönyvíró Balázs Béla volt, aki Lőcsén, a Tátra közelében nőtt fel.

Sajnos egyebet nem tudtam az internetről kideríteni. A legtöbb oldal a film lehetséges inspirációi között nem említi a Karbunkulus-tornyot, csak egy Grimm-mesét, illetve Gustav Renker 1930-as Bergkristall c. novelláját.

Leni Riefenstahl amúgy elképesztően jó mászó lehetett, itt egy videó a 20-as évekből:

De a Kék fényben is elég komoly mászós jelenetek vannak.