Az aktuális HVG-ben van egy cikksorozat a magyar természettudományos oktatás (siralmas) állapotáról. Mint félig-meddig mérnökembert, mélységes szomorúsággal töltött el az olvasása. Eszembe jutott, hogy kb. tavaly ilyenkor, amikor a kiállításunk volt a Kós Házban, akkor vetítettünk képeket is, többek között ezt is:

Utána odajött hozzám idősebb kollégám, Szőke Laci bácsi, hogy erről a képemről eszébe jutott a gimnáziumi fizikatanára, Vermes Miklós, akiről készült egy hasonló kép, hallottam-e róla. Sajnos nem, úgyhogy Laci bácsi kölcsönadott nekem egy könyvet, ami róla szól. Nagyon érdekes olvasmány volt, kivételes egyéniség lehetett Vermes tanár úr. Az én szívemet különösen megdobogtatta hegymászótörténeteinek olvasása, illetve hogy a diákjainak is szervezett rendszeresen túrákat. De persze mindez nem lett volna elég, ha nem lett volna kiváló tanár. Manapság a középiskolában való tanításnak nincs túl nagy presztízse, pedig lássuk be, hogy egy jó középiskolai tanár rengeteg ember későbbi sorsára lehet hatással. (Meg egy rossz is, csak más előjellel).

És végül az ominózus kép Vermes Miklósról: