Egy ideje szinte már monomániásan érdekel ez az épület. Több oka is van a dolognak:

  • a középkori építészet mindig érdekelt
  • elérhető közelségben van (csak 80 km a házunktól)
  • gótikus építészetünk legremekebb darabja (főleg, ha csak a megmaradt emlékeket nézzük, bár szigorúan véve a kassai is csak részben maradt meg, erről később)
  • annak ellenére a legremekebb, hogy nem is székesegyháznak, hanem plébániatemplomnak épült (tehát nem az egyház, hanem az öntudatos polgárság emelte)
  • alaprajzi rendszerében egyedülálló a magyarországi, de a közép-európai gótikában is (sőt, még az európaiban se találtam párját, de ez az én kutatásaim hiányossága lehet)
  • itt már írtam, hogy mennyire szeretnék az utolsó szögig megismerni egy középkori templomot, úgy néz ki, ez lesz az
  • nincs agyonkutatva: magyar nyelvű monográfia még nem jelent meg róla, szerintem szlovák sem, de ebben nem vagyok biztos

Ez a bejegyzés főleg egy "tudálékos korról" fog szólni, és egy hagyományosan nagyra tartott építészünk hibáiról.

A templom a XIV. század végén kezdett épülni, és a XIX. század második feléig minden viszontagságot átélt nagyobb sérülés nélkül, amikoris restaurálás címszó alatt szinte teljesen lebontották. Amit most látunk, annak kisebb része eredeti, középkori alkotás, nagyobb része az eredetinek hű mása, egy része pedig neogótikus hamisítvány alkotás.

Már említettem az egyedülálló alaprajzi elrendezést. Gótikus épülettől szokatlanul szellős volt eredetileg a belső tere, ritkásan álltak a pillérek, és hiányoztak a külső támívek, valószínűleg ezért (hogy támaszként szolgáljon) a mellékhajó déli oldala elé még a középkorban felépítettek egy előcsarnokot és fölé egy oratóriumot. A restaurálást azzal kezdték, hogy ezt elbontották, mondván, hogy rossz állapotban van. A bontás után megrepedtek a főhajó pillérei, nosza, azt is elbontották, majd egy szabályos, öthajós bazilikaként építették vissza. A déli tornyot a restauráló építész szintén el akarta bontani szerkezeti okokra hivatkozva, de ezt nem hagyták neki, így még ma is áll, szerencsére az eredeti, középkori állapotában.

Ejtsünk néhány szót a kivitelezés minőségéről is. A szentély párkányát, frízét, vízköpőit olyan silány kőből faragták újra (az eredetiek egy részét pedig eladták egy grófnak, aki beépítette az istállójába), hogy már a huszas években darabok hullottak le belőlük, végül az egészet le kellett verni, mielőtt agyonüt valakit. A szentélybelső boltozatának zárókövein lévő díszes faragványok papírmaséból készültek, csavarral rögzítették őket a kőből készült sima (lefaragott?) zárókőhőz. A belső falakat (hogy a falazás egyenetlenségét eltüntessék) cementtejjel vonták be, és erre a bevonatra festették a szabályos "fugákat". (A cement nem hagyja a követ lélegezni, így alatta a kő tönkremegy). Az északi torony barokk sisakjának rézlemez fedését vasszegekkel foltozták (a vas és a réz reakcióba lépnek egymással, így a lukak ott is megnőttek, ahol nem is voltak).

Hogy ki jegyzi ezt az ún. restaurálást? Építészettörténetünk állócsillaga, Steindl Imre.

Végezetül két rajz: az első a nyugati homlokzat felmérési rajza a restaurálás előtti állapotról, a második a restaurálási terv (ami szerencsére csak terv maradt).

Ajánlott olvasmány:

Divald Kornél: A kassai dóm és a Szent Mihály kápolna

Fekete Ilona: Purizmus mint történeti revízió (pdf)

Felhasználtam még a bejegyzéshez Kristína Markušová a kassai dóm legújabb restaurálásáról szóló előadásának kivonatát, ezt linkelni nem tudom, nincs fent az interneten.