Írtam korábban a blogoló rokonokról. Réka apukája azóta nagyon komoly információmennyiséget hozott létre a tasilaci.hu-n. (Most látom, hogy a mostani Alpok-túránkról is írt, én meg még nem is.) Megígértem neki, hogy írok egy beszámolót az észtországi utazásunkról (a link már kint is van hónapok óta a honlapon, csak szégyenszemre az én beszámolóm nincs meg).

Úgyhogy most megpróbálom összeszedni az emlékeimet több, mint egy év távlatából. Korábban még a helyszínen rögzítettem az első benyomásainkat, azokat most nem ismételném meg. Itt olvasható a két helyszíni tudósítás:

Az út meglehetőseh hosszú volt, kb. 1500 km. Ebből autópálya kb. 30 km (Kassa és Eperjes között), de emiatt nem vettünk szlovák autópályamatricát. Két részletben nyomtuk le, az észak-lengyel tóvidéken aludtunk egy nagyon hangulatos régi malomépületben, amiről kicsit későn derült ki, hogy nagyon zajos is.

Az Öreg Malom Augostow mellett

Másnap eltöltöttünk néhány órát Rigában. Szép középkori város, nagy belvárossal, és meglepően nagyvárosias atmoszférával (a szó jó értelmében). A séta, amit tettünk, csak arra volt jó, hogy néhány benyomás rögzüljön, így nem is írnék erről többet, a benyomásokat talán a fotóink is átadják (a képre kattintva galéria nyílik):

Tartuba egészen emberi időben érkeztünk, elfoglaltuk a szállásunkat a régi gázgyárban, aztán aludtunk.

Tartu

A következő három napban reggelente sétáltunk, majd Réka a délutáni előadásaira készült, amik után egy-egy kirándulást tettünk a környéken. Egész Észtország, de különösen Tartu nagyon élhető helynek tűnik. Nincs zsúfoltság, vannak régi épületek, szép a táj (bár hegyek nincsenek).

Tartuban a főtéren (és rajta a ferde házon) kívül nekem különösen a régi katedrális romjai tetszettek, aminek a szentélyében a XVII. században egyetemi könyvtárat rendeztek be (ez most egyetemi múzeum). Nagyon jó volt még a rózsaszín-kék színekben pompázó játékmúzeum is, na és a régi faházak mindenfelé.

TartuTartu

Tartu Tartu

Ezekben a napokban délutáni kirándulásaink során eljutottunk a Peipsi-tó (más néven Csúd-tó, Európa negyedik legnagyobb tava) partjára, ami számunkra meglepő módon egyáltalán nem volt beépülve; Otepää-be, aminek középkori templomában az észt zászlót először felszentelték, és kívülről láttuk a kastélyt Alatskiviben.

Peipsi-tó, KallasteOtepaaAlatskivi

Amikor "felszabadultunk" (Réka előadásai véget értek), hosszabb kirándulásokra is elindultunk. Így jutottunk el Viljandiba, ami egy kb. 20000 lakosú városka egy nagyobbacska tó partján. Régen nagy vár volt itt, aminek már csak a romjai láthatók, illetve a kiterjedt árokrendszere, ami jelenleg park. Az egyik mélyebb árkon nagyon szép XIX. századi függőhíd vezet át. A városka főterén áll egy régi víztorony, amiből kilátót alakítottak ki. Nagy élmény volt felmenni bele, merthogy még sosem láttunk víztornyot belülről. Szintén itt láttunk egy nagyon jó köztéri szobrot a város egyik régi polgármesteréről, ami felüdülés volt a mi nagyjaink heroikus-patetikus szobraihoz képest.

ViljandiViljandiViljandi

Innen Pärnube mentünk tovább. Ez egy tengerparti üdülőváros, ami sajnos kicsit látszik is rajta. Van benne néhány nagyon régi épület, de az egész hangulata inkább olyan üdülővárosos. Itt láttuk utunk során először a tengert. Fürdeni senki se fürdött, sőt mi is feladtuk azt a tervünket, hogy a parton eszünk, olyan hideg volt. Az óváros és a part közötti sávban volt néhány érdekes modern épület is.

ParnuParnu

ParnuParnu

Következő nap az észt nemzeti parkok leghíresebbikében, a Lahemaaban megismerkedtünk az észt táj igazi különlegességével: a lápvidékkel. A leghíresebb lápon, a Viru nevűn kirándultunk. Amikor még itthon nézegettük a képeket róla, azt gondoltuk, hogy miért is nem ősszel megyünk, amikor olyan szépek a színek. Nos, a színek tavasszal is szépek voltak. Az utunk nagy része deszkapallókon vezetett, mellettünk különböző módon süppedő láppal (időnként próbákat tettünk egy bottal vagy a lábunkkal, hogy mennyire). Nagyon különleges szépségű táj volt a tavakkal és a lápi növényekkel. Volt egy-két kilátó is, a láp jellegéből adódóan alapozás nélkül: nagyobbacska fa platformon lebegtek tulajdonképpen, és rájuk volt írva, hogy maximum hány ember mehet fel.

Viru-lápViru-láp

Viru-lápViru-láp

A Lahemaa egyébként a tengerparton van, a Helsinki-öböl déli partján. Itt a part mentén különböző méretű gránittömbök vannak a tengerben, ezek az úgynevezett vándorkövek. Ugyanaz az ÉNY-DK irányú geológiai tevékenység hozta őket ide a jégkorszakban, amelyik Finnország tavait is kialakította. Némelyikük egészen Skandináviából utazott. Nemcsak a tengerben vannak amúgy, hanem szántóföldek közepén is.

Kasmu

A Lahemaatól nem messze, Ontikánál van Észtország legmagasabb vízesése. Itt a part kb. 40 méteres sziklafallal szakad a tengerbe. Maga a vízesés kb. 30 méter magas. Így tavasszal is szép volt (főleg a naplementében), de a wikipédia tanúsága szerint télen valami elképesztő kinézete van.

OntikaOntika naplemente

Észtország legnagyobb látványosságát, Tallinnt az utolsó napra hagytuk. Nagyon szép középkori város. A városfal is megmaradt szinte teljes egészében, és a városfalon belül is szinte minden ház középkori. Itt ismét beszéljenek helyettem a képek (a képre kattintva galéria nyílik):

Tallinn

Nemcsak az óváros az érdekes, hanem a várhegy is. Itt áll egy ortodox katedrális, hagymakupolákkal, ahogy illik. Ez nekem kevésbé tetszett, a keleti kereszténység építészetét kicsit idegennek érzem. A katedrális előtt érdekes jelenetnek voltunk tanúi: leparkolt egy taxi, és szó szerint kiesett belőle egy részeg fiatalember. A haverja, aki kicsit még tudott járni, kiszállt az első ülésről, fizetett, és együtt elvánszorogtak a kb. 10 méterre lévő parkig, ahol mindketten kidöglöttek. Máshol is láttunk a városban részeg finneket. Amikor Lille-ben nyári egyetemen találkoztam egy észt lánnyal, ő mesélte, hogy Tallinnban a finneket rénszarvasoknak hívják, mert négykézláb járnak a városban. Az ok: Helsinki csak 80 km komppal, és ott sokkal drágább az ital, hát átjárnak ide részegeskedni.

Másnap már a hazautazás következett. Útközben megálltunk egy kis sétára Vilniusban. Ez is inkább csak gyors benyomásokra volt elég. A három balti főváros közül ez a legkevésbé középkori, az óváros nagy része barokk. Kivételt képez egy nagyon szép gótikus téglatemplom. Érdekesség, hogy Litvániában Báthoryt nagyon tisztelik, ő alapította a helyi egyetemet, korábban róla is volt elnevezve. A képre kattintva itt is galéria nyílik:

Vilnius

Ezután már csak a hazautazás maradt. Szlovákiába érve már itthon éreztük magunkat, és hosszú idő után újra hegyeket láttunk. Mégis, a hegyek hiánya ellenére nagyon érdekes volt a balti táj. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy a Tátrában már alig fényképezünk, míg itt rengeteg fotót készítettünk.

Az utazás válogatott képei ide kattintva láthatók.