Ettől a félévtől óraadó oktató lettem a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Szakán. Az első órán elgondolkodtam rajta, hogy mit mondanék, ha be kéne mutatkoznom. Végül nem történt meg a dolog (mármint a bemutatkozás), de ha már kigondoltam, leírom ide :-) (Persze nem pont így mondtam volna el.)

Talán az egész azzal kezdődött, hogy az óvodában ház volt a jelem. A következő kapcsolatom a szakmához az általános iskola alsó tagozatához és a Legóhoz köthető. Már akkor is magamnak való gyerek voltam, többnyire egyedül jártam haza az iskolából gyalogosan, és megfigyeltem és tipizáltam a tetőformákat, majd otthon Legóból megépítettem őket. (Öt típust különböztettem meg: a nyeregtetőt, a kontyolt tetőt, a sátortetőt, a csonkakontyot, és a füstlikas tetőt. Azt persze csak az egyetemen tanultam meg kb. 10 évvel később, hogy ez a nevük. Emlékszem, a csonkakonty volt a kedvencem, most meg már azt utálom a legjobban.)

A következő emlék éppen Debrecenhez kötődik: elsős gimnazista korunkban osztálykiránduláson meglátogattuk a Debreceni Egyetemet. Ott mondta Tomca barátom, hogy ő nem ide fog jönni, merthogy építész lesz. Hú, gondoltam, tényleg, az egy király szakma. Arra is emlékszem, hogy ez a beszélgetés a főépület jobb oldali főlépcsőházában zajlott. (Tomcából aztán jogász lett.)

Utána eléggé link voltam a gimnáziumban, nem tanultam rosszul, de nem voltam kimagasló sem, így azt gondoltam, hogy építésznek már úgysem vennének fel, majd leszek valami más, nem is foglalkoztam a dologgal. Aztán harmadikban mondta Réka (aki azóta a feleségem), hogy ő építész szeretett volna lenni. Akkor jutott eszembe, hogy tényleg, talán nincs még minden veszve, belőlem is lehet még az. Arra is emlékszem, hogy ez a konkrét eset is egy egyetemen történt: a Miskolci Egyetem sportcsarnoka mellett. (Réka aztán irodalmár lett.)

A Műegyetemen aztán kiábrándultam az építészetből, az utolsó években már egyáltalán nem akartam építész lenni, sőt Miskolcra hazajönni sem. Aztán emlékszem, amikor hazamentem a diplomavédésemről, és ültem a romok fölött, rájöttem, hogy mégis építész akarok lenni, ráadásul Miskolcon. Talán már másnap fel is mondtam az akkori munkahelyemen.

A szakmához egyébként még mindig kissé ambivalens a viszonyom. Tervezni szeretek, de nem szeretek a szakmáról beszélgetni, szaklapokat, építészeti honlapokat nézegetni, stb. Nem véletlenül választottam az egyik kiállításon mottómul azt, hogy "Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga?"

Jobban érdekel Vitruvius és Villard de Honnecourt, mint az összes kortárs sztárépítész együttvéve.

Jelenleg afféle tudós-építész szeretnék lenni: aki egyszerre kutató és praktizáló építész.

(Így a végére érve már látom, hogy elkalandoztam, és élesben valószínűleg nem ezeket mondtam volna, pláne nem az utolsó néhány gondolatot.)