Tegnap éjjel Egerben egy kocsmában ülve egyszercsak megütötte a fülemet, hogy a szomszéd asztalnál egy srác a Pirates of Silicon Valley film elhíresült „are you a virgin” jelenetét meséli a haverjának. (Aki nem látta volna a filmet: Steve Jobs és az Apple történetéről szól kb. az alapítástól 1997-ig, a jelenetben pedig Jobs baromi irritáló módon, a lábát az asztalra felrakva aláz a porba egy állásinterjúra érkezett embert.)

A tegnapi srác ezt a legnagyobb csodálattal mesélte, és szerinte a magyarországi cégek is tanulhatnának ebből, és el kéne már felejteni a szakmai önéletrajzokat. Érdekelni kezdett, hogy miért is tartotta olyan csodálatosnak ezt a jelenetet, ezért fél füllel követtem a beszélgetést. Az derült ki számomra, hogy a srác informatikushallgató (volt?), akinek nem jött össze a diploma („az a kurva papír, minek az”), ezért gyaníthatóan nem talál állást, pedig meg van győződve a saját zsenialitásáról, és persze a külfölddel példálózik.

Annyira szomorú önámítás ez az egész. Ha valaki annyira zseniális, akkor nem kéne, hogy gondot okozzon neki a diploma, abban meg egészen biztos vagyok, hogy a maximalista Jobs az Apple-nél egy állásinterjún páros lábbal rúgta volna ki ilyen hozzáállással, és hogy külföldön is elhajtanák a francba mindenhonnan, ha még egy diplomát se volt képes megszerezni.

Hallani persze időnként végtelenül sikeres emberekről, akiknek nincs diplomájuk, nem is erről akar szólni ez a bejegyzés, hanem inkább arról a hamis önképről, ami mindig mást okol a kudarcokért, és sokmindenkire jellemző nálunk.

Mindenesetre érdemes megnézni, hogy a számítástechnikai ipar első generációs hőseinek valóban nem nagyon van diplomájuk (akkor még nagyon új volt az iparág, vadnyugatra hasonló állapotokkal), de Sergey Brin és Larry Page már mindketten nemcsak kiemelkedő eredménnyel diplomáztak, hanem PhD-tanulmányokat is folytattak (bár a Wikipédia szerint Page nem szerezte meg a fokozatot). Számomra amúgy inkább ők ketten – akik a tudomány világából érkeztek – a példaképek, mint Jobs vagy Gates, akik jókor voltak jó helyen, és inkább üzletemberként és vezetőként alkottak nagyot, mint mérnökként/alkotó emberként.