Ősztől PhD-hallgató leszek, ami sok utazással fog járni. Eredetileg úgy volt, hogy ösztöndíjas képzésre fogok járni, ezért azt gondoltam, hogy meg tudok majd engedni magamnak egy 3G-s iPad 2-t (az újnak a retina kijelzője szerintem nem ellensúlyozza a magasabb árát, a nagyobb vastagságát és súlyát, még ha ez a két utóbbi nüansznyi csak).

Aztán kiderült, hogy költségtérítéses képzésre fogok járni (és nem is Budapestre, hanem Pécsre, de ez egy másik történet), szóval minden fillérre szükség lesz, így lemondtam a tabletvásárlásról.

De aztán nem sokkal később megjelent a Nexus 7, ami nagyon tetszett, az ára is elviselhető, csak a 3G hiánya zavart. Meghánytam-vetettem magamban a dolgot, és úgy döntöttem, hogy ez se biztos, hogy olyan nagy baj, főleg a költséghatékonyság miatt: így arra nem kell külön mobilinternet-előfizetést kötnöm. Majd osztok rá internetet a telefonomról wifin, ha szükséges. Meg azt is olvastam, hogy így, hogy a szolgáltatóknak semmi közük nincs az eszközhöz, gyorsabban tudnak érkezni rá a frissítések. Amúgy nagyon jó kis cuccnak tűnik, igazi mindenhova vihető kategória a maga 34 dekájával. A kijelzője is kiváló, pont annyi pixel van rajta, mint a 13,3-as MacBookomén (1280 x 800), gyakorlatilag a retina MacBook Pro pixelsűrűségét hozza (Nexus 7: 216, MacBook Pro: 220).

Szóval beszereztem egy Nexus 7-et. Még nincs nálam, kb. két hét múlva lesz a kezemben. Azon gondolkodom, hogy veszek hozzá egy bluetooth billentyűzetet (pl. az Apple-félével nagyon jól összeillenek méretben: a Nexus 20 x 12 cm, a billentyűzet 28,5 x 13,3), így ha megyek Pécsre vagy könyvtárba vagy ilyesmi, ahol rajzolni nem kell, csak jegyzetelni (meg internetezni), nem is kell laptopot vinnem (a tablet meg a billentyű együtt 66 dkg, kevesebb, mint önmagában a wifi-s ipad, a 3g-sről nem is beszélve). Ráadásul a két eszköz együtt lényegesen olcsóbb, mint a laptopom, így nem kell annyira félteni (az adatokról nem is beszélve). Ha meg csak úgy megyek valahova, akkor a billentyűzetet nyilván nem viszem. Az is tetszik, hogy így akár a varbói szőlőnkben – ahol nincs áram – is tudok egész nap a PhD-n dolgozni (mármint könyvet olvasni-jegyzetelni), mert kibír annyit az akku.