Jelenleg kb. a Rubik-kockát érzem az egyetlen dolognak, amire magyarként büszke lehetek. Azok a dolgok, amikre a magyarok általában büszkék, általában nem is ismertek világszerte, általában nem is fontosak, általában külföldön készültek hazájukból elüldözött magyarok által.

A kocka nem ilyen: egy magyar építész (számomra ez is fontos) készítette Magyarországon, itt kezdték gyártani, mindenhol ismert, és kétségkívül fontos.

Az ismertségére csak egy példa: rengeteg filmben feltűnik (olyannyira, hogy külön Wikipédia-szócikk is van róla). Ebből a szócikkből az is kiderül, hogy állandó kiállítási tárgy a New York-i Modern Művészetek Múzeumában, és 1982 óta szerepel az Oxford English Dictionaryben. De említhetném akár a rengeteg videoklipet is.

Na de visszatérve rám. Amióta az eszemet tudom, van bűvös kockám (akkor még így hívták). Irtó sokat próbálkoztam vele, de természetesen nem tudtam magamtól kirakni. Ennek ellenére már gyerekként is lenyűgözött a variációk sokasága, és az, hogy valamilyen módon mégis el lehet érni a rend állapotát a végtelen számúnak tűnő rendezetlen állapotból. Az, ahogy a rendállapotból milyen gyorsan el lehet jutni a káosz állapotáig, a természet entrópiára való törekvését modellezi számomra. Az pedig, hogy bár lehetetlennek tűnik, de mégis lehetséges az 519 kvintillió variációból visszajutni az egyetlen rendezett állapotig, az elme erejét. Gyerekként persze ezt nem tudtam így megfogalmazni, de azt már akkor is megértettem, hogy minden összefügg mindennel, nem lehet úgy egy mozdulatot tenni, hogy annak ne lenne hatása másra. A káoszelméleti vonatkozásokon túl ennek a dolognak egy épület tervezésekor nagyon kemény gyakorlati jelentősége is van, amit gyakran igen nehéz megértetni a megrendelőimmel. (Biztos keveset forgatták a kockát gyerekkorukban.)

Általános iskola alsó tagozatban matek szakkörön végül megtanultam egy algoritmust a kocka kirakására. Ezt a mai napig tudom, de teljesen mechanikusan, azt nem értem, hogy mi miért történik. Pár éve találtam egy könyvet a kockáról Réka szüleinek a garázsában a lomok között, most annak a segítségével próbálom mélyebben megérteni a kockát, és ez nagyon jó szórakozást jelent.

Pár éve kaptam a nővéremtől ajándékba egy Rubik’s Mirror Cube-ot. Nevével ellentétben ezt nem Rubik Ernő, hanem Hidetoshi Takeji készítette, és az eredeti kocka nagyon egyszerű, de nagyon szellemes variációja: minden oldala egyszínű, de nem kockákból, hanem különböző oldalméretű téglalapokból épül fel. Ha az ember összekeveri, felrobban a geometria, és még az eredeti kockánál is lehetetlenebbnek tűnik a rendezés:

Rubik Ernő a diákjaival szerette volna megértetni a térbeli geometriát, amikor megalkotta a kockát. Közel negyven évvel később én a Mirror Cube-ot tudtam kiválóan használni erre, amikor elsős építészhallgatókat próbáltunk az építészeti tervezés alapjaira megtanítani.

A Google a kocka 40. születésnapja alkalmából megcsinálta az eddigi legbonyolultabb doodle-jét, megjelentetett egy nagyon szép méltatást a hivatalos blogján, és egy egész honlapot szentelt a kockának. A magyar sajtó ingerküszöbét mindez alig érte el, szemben azzal, amikor a magyar Google magyar diákoknak csak Magyarországon megjelenő logó tervezésére írt ki pályázatot, így feladatomnak éreztem a bejegyzés lefordítását és közzétételét:

A Rubik-kocka és a problémamegoldók új generációja