Nekem nagyon tetszett ez a sorozat. Elsősorban a képi világa és a tökéletesen választott zenék ragadnak magukkal. Lehet, hogy az ipari tájak a saját környezetemre (a borsodi iparvidékre) emlékeztetnek, nem tudom. Azokkal nem igazán értek egyet, akik szerint az a nagy hibája a sorozatnak, hogy mindenhol nagyon komolyan veszi magát. Ahogy pl. Marty időnként lereagálja Rust dolgait, az iszonyú vicces. Azon meg egyenesen hangosan röhögtem, amikor az ötödik rész legelején ül az általa összevert balfasz motoros vagány, Ginger mellett, és a velük szemben ülő megkérdezi, hogy mi lett Ginger arcával. Ginger aszongya, hogy biliárdozás közben verték meg, mire Rust fapofával ennyit mond: "You got to watch that.”

Na de nem erről akarok írni. Találtam (nem is kellett keresni, középkorosként kiszúrta a szememet) egy elég bántó hibát, ami gyors utánakeresés után úgy tűnik, hogy másnak nem tűnt fel. A hatodik részben az egykori prédikátor azt mondja, hogy takarítás közben véletlenül levert egy könyvet. Ezt mondja róla: "Twelfth-century Franciscan mystic, very obscure.”.

Hát, a XII. században baromira nem voltak ferencesek, merthogy a rend alapítója, Assisi Szent Ferenc a század legvégén, 1182-ben született. Amúgy se szerencsés a középkori ferences misztikát azzal összemosni, amit ma misztikának hívunk, mert a kettőnek semmi köze egymáshoz. Ugyanennyire nagy (és az előzővel összefüggő) melléfogás a nagy geci Steve Geraci nyakába tau-keresztet (a ferencesek jelképét) tenni (8. epizód). A sorozat misztikus, erőszakos szektáját a ferences misztikusokkal összemosni olyan szintű hiba, mintha a buddhista szerzetesekkel akarnák tenni ugyanezt.