A középkor kapcsán a legtöbb embernek a királyok, lovagok, várak, csaták, hadjáratok stb. jutnak eszébe, és ez érdekli őket. Engem a dolognak ez a része meglehetősen hidegen hagy, annál inkább érdekelnek a városok, a kolostorok, és a kettő metszete: a koldulórendeknek is nevezett városi szerzetesrendek.
Szűcs Jenő Városok és kézművesség a XV. századi Magyarországon című, 1955-ben megjelent kiváló könyvének előszavából kiderül, hogy a társadalom ilyen, szerintem kissé torz érdeklődésének történelmi okai vannak:

A történetírás Magyarországon a kiegyezés óta nem volt »ellenzéki«. […] Uralkodó irányzataiban a »történeti osztályok« dicshimnuszát zengi. […] Az uralkodó osztályt jellemző áramlatokkal nagy egészében azonosul, s a par excellence polgári kutatási területek, feladatok végtelenül elmaradt képet mutatnak a polgári történetírás feldolgozásaiban. […] »A magyar – katonanemzet«, – volt a jobboldali szellemtörténet jelszava. Következésképpen a nemzetnek a városiassághoz nincs köze, a magyar nép a »lelkületétől idegen« iparűzésre, kereskedelemre nemesi gőggel tekintett. Míg a nyugati, francia, német történetírásnak immár két évszázada egyik fő témája a várostörténet – ezt a polgárságot, s a polgári történetírást komolyan érdekelte múltja –, és egészen külön ággá vált, kialakult módszerekkel, könyvtárnyi irodalommal, addig nálunk a várostörténet néhány tudós egyéni kezdeményezése, különálló munkája maradt.