Ebben a félévben minden pénteken Pécsre mentem. Ez úgy nézett ki, hogy reggel 6:10-kor kiosontam a lakásból, hogy ne ébresszem fel a többieket, éjfélkor pedig beosontam, hogy ne ébresszem fel a többieket. A kettő között, főleg a reggeli órákban elég rosszul éreztem mindig magamat, főleg amikor megláttam egy kukás autót: azért, mert Boldinak az a kedvenc járműve. Rájöttem, hogy ez a furcsa és igen kellemetlen érzés minden bizonnyal szeparációs szorongás, ami ezek szerint nemcsak a gyerekeknek van, hanem a szülőknek is. Azt is megfigyeltem, hogy ilyenkor különösen jól esik a Pink Floyd The Final Cut című albumát hallgatni (amit amúgy korábban nem is szerettem). Lehet, hogy nem véletlen, hogy azért, mert tulajdonképpen azt az egész albumot a szeparációs szorongás szülte: Roger Waters a háborúban meghalt apja emlékére írta. Oké, szigorúan véve ez nem lehet szeparációs szorongás, hiszen sosem ismerte az apját, de akkor is. Főleg a Gunner’s Dreamből a „no one kills the children anymore” sor talált be nálam ilyenkor.

betonpumpa

Most éppen vonaton ülök Pécs felé, állományban lévő oktatóként minden bizonnyal utoljára. Reggel láttam egy betonpumpát (azt is nagyon szereti Boldi), és nem jelentkezett a rossz érzés. Ez is mutatja, hogy jól döntöttem, hogy felmondtam Pécsen.