Pénteken befejeztem David Lynch életrajz-önéletrajzát. Amikor júliusban elkezdtem olvasni, azt gondoltam, hogy évekig fog tartani, míg átrágom magam a kb. 500 sűrűn teleírt angol nyelvű oldalon. A végén mégis úgy éreztem (ahogy maga Lynch is írja az utolsó oldalak egyikén), hogy ez a terjedelem csak a felszín karcolgatására alkalmas. Nagyon élvezetes olvasmány volt, talán csak az elejét (a gyerekkort) untam, de azt általában minden életrajzi könyvben unom.

A fő tanulság (amit talán életvezetési tanácsnak is lehet alkalmazni) számomra az, ami a címben is van: az embernek mindig kell hogy legyen elég tere (időben is fizikai térben is) álmodozni. Olyan dolgokon, projekteken törni a fejét, amikből nem biztos, hogy lesz bármi is, de nem is ez a cél.

Az is nagyon tetszett, hogy Lynch milyen barátságos fickó, akiért mindenki odavan. Különösen ez a kép fejezi ezt ki, ami a Lost Highway forgatásán készült:

Arquette-Lynch

Azért nagy a kontraszt, mert Patricia Arquette-nek ez a karaktere (Renee) a filmben egyszer sem mosolyog.

Szombaton aztán olvastam, hogy a könyv megjelent magyarul is, de sajnos elég szerencsétlenre sikerült a címválasztás.